NÉMA FRIGYES
1955. június 30. (Balatonalmádi) – 2011. február 11. (Pécs-Pellérd)
Frici a Szélkiáltó egyik alapító tagja volt, az együttesben 1974. októberétől 1975. októberéig játszott.
1973-ban végzett a veszprémi Lovassy Gimnáziumban, majd sikeresen felvételizett a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakára. A főiskola megkezdése előtt egy évre Kiskunfélegyházára vitték katonának.
A nevével – amelyet jól megjegyeztem magamnak, mert érdekesnek találtam -, ekkor, IV. osztályos gimnazistaként találkoztam először az Ifjúsági Magazin egyik rovatában, amelyben levelezőpartnert keresett. Címnek csak ennyit adott meg:
Kiskunfélegyháza, Pf.: 10.
Akkor még nem tudtam, hogy később hányszor le fogom én is írni ezt a címet feladóként a nevem alá, hiszen alig egy év múlva, a sikeres felvételim után én is ugyanott kezdem meg a katonai szolgálatomat. A megjegyzett név újra előbukkant, de azt sem tudtam akkor még, hogy a továbbiakban is egy darabig párhuzamos síneken fut majd az életünk.
Személyesen először a leszerelés után találkoztunk a főiskolán a Szélkiáltó egy koncertjén, amelyet a gólyatábor résztvevőinek – azaz nekünk – adtak, talán a Szenes Klubban. A sors fintora volt, hogy a találkozás után egy hónappal már én játszottam a helyén az együttesben.
A helycsere ellenére mi ketten jó viszonyban maradtunk egymással végig. 1978-ban diplomázott és lakóhelyéhez közel, Balatonfűzfőn kezdett el tanítani.
Aztán szem elől vesztettük egymást, csak az ötévente megtartott jubileumi koncerteken találkoztunk. A zenélést nem hagyta teljesen abba, önálló fellépéseket vállalt egy szál gitárral.
Később meglepődve hallottuk, hogy a tanári pályát elhagyva, zöldségkereskedő lett belőle Balatonalmádiban. Talán egy-másfél éve lehetett, hogy felhívott bennünket azzal a hírrel, hogy ide Pécs mellé, Pellérdre költözött.
Ma tudtuk meg, hogy itt érte a halál is 2011. február 11-én. Nyugodjon békében…
HÍRLEVÉL
küldés...
2011. május 22., 16:47
Közben felfedeztem más elhunyt Szélkiáltóst is. Nyugodjanak békében. Tamás nevét írtam Frici helyett. Elnézést kérek, lapsus…
2011. május 22., 16:32
Megdöbbenve olvasom e hírt. Lakner Tamást látásból ismertem a veszprémi Lovassy Gimnáziumból veszprémi lakos és az első kétéves Lovassy-diákoskodásom idejéből, bár korban én valamivel idősebb vagyok (1953. decemberi születésű). Akkoriban hallottam róla pécsi magyar-ének szakos időszakomban (1973. szept. – kb. december közepe), amíg hangszalagproblémáim miatt nem kellett szakot változtatnom magyar-történelemre s kötelezően évet kihagynom, majd medig magyar-történelem szakos éveimben. Személyes kapcsolatban nem voltam vele, de látásból és hallomásból ismertem. Mindig összeszorul a szívem, amikor közeli- vagy távoli ismerőseim – nem szólva a még közeleb állók – halálhíre hallatán. Kölönösen, ha még korban közel is állunk egymáshoz… Remélem, hogy odaát sokkal jobb helyen van… elkerülvén véglegesen Pécsről, majd pedig távol kerülvén hazámtól már csak interneten keresztül, véletlenszerűen – mint most – értesülök fiatalkori, egykori ismerőseim, barátaim sorsáról… S manapság sajnos egyre több halálhírrel találkozom, ami eszembe juttatja könyörtelenül, hogy kenyerem legjavát elfogyasztottam, most még inkább rám is rám kerülhet a sor bármelyik pillanatban…
2011. március 30., 10:57
Nagyon-nagyon sajnálom!
Belegondoltam, abba, hogy annyi idős volt mint én!
Nyugodj békében!
Betlehem Márta
2011. március 15., 19:25
A “távozásról” drága Jolánkánk halála óta máshogyan gondolkodom! Szép további életet Frigyesnek!
2011. március 9., 20:01
Istenem, mit mondhatnék……?!
összeszorult a szívem…….nyugodjanak békében……