Lakner Tamás Keresztény Béla Rozs Tamás Fenyvesi Béla

SAJTÓ

Utolsó módosítás: 2011. augusztus 4. 17:24

SAJTÓARCHÍVUM

SZOMORÚ VALLOMÁSOK SZÍNESRE HANGSZERELVE
Magyar Nemzet
2011. június 2. – Kultúra

SOKSZÍNŰ SZÉLKIÁLTÓ-LEMEZ MÁRAI VERSEIRE
Irodalmi Jelen
2011. május 11. – Hírek

TAKÁCS ÉVA: LÉLEKBŐL LELKEDZŐ VERSÉNEKLÉS
Hargita Népe
2008. április 19. – Műhely, I. évfolyam, 16. szám. Szerkeszti: Antal Anikó

SZŐCS LÓRÁNT: VANNAK VERSEK AMELYEK MEGSZÓLALNAK
Csíki Hírlap
2008. április 16.

ÉNEKELT VERSEK A SZÉLKIÁLTÓVAL
Hargita Népe
2008. április 15.

KEMÉNY KRISZTINA: VITTÜK A GITÁRT A GYÜMÖLCSÖSBE…
Szabad Föld online
2006/15, április 14-20.

HAJNAL ZSOLT: KÖLTŐ SZERELME…
Civil Korzó
II. évfolyam – 4. szám, 2006. április

TÓRHÁRPÁD FERENC: OST-WEST, AZ ÉGIEK KEGYELTJE
(Levitáció a várudvaron)

www.koszeg.hu
2005. június 21.

GERNER ANDRÁS: AKIK SZELET KIÁLTANAK III. (Lakner Tamás)
www.pecsinapilap.hu
2005. június 13.

GERNER ANDRÁS: AKIK SZELET KIÁLTANAK II. (Keresztény Béla)
www.pecsinapilap.hu
2005. május 30.

GERNER ANDRÁS: AKIK SZELET KIÁLTANAK I. (Fenyvesi Béla)
www.pecsinapilap.hu
2005. május 23.

GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ: MADARAK TOLLÁRÓL
MTI Budapest
2005. május 19.

MÉSZÁROS B. ENDRE: MADARAK TOLLÁRÓL
Dunántúli Napló
2005. május 13.

HAJNAL ZSOLT – “SZELET KIABÁLUNK…”
Humán Források
2004. november


SZOMORÚ VALLOMÁSOK SZÍNESRE HANGSZERELVE


Magyar Nemzet
2011. június 2.

R. Kiss Kornélia

KORONG

Márai költészete kemény dió lenne bármelyik zenei formáció számára. Nemrég megjelent lemezén a megzenésített vers történetében először a Szélkiáltó vállalkozott arra, hogy ezt a diót feltörje. A zenei minőség ellen nem lehet kifogásunk, de a Márai-líra gondolatisága néha mintha kifogott volna a zenekaron. Az albumra válogatott versek szinte kivétel nélkül az élet múlandóságára, az örök idegenségre s az ezekbe való belenyugvásra fut ki, de még a három szerelmes vers is szomorú, minden illúziótól lecsupaszított vallomás. Adta volna magát egy ehhez illeszkedő zeneiségű lemez, az eredmény azonban összetett. A dalok hangulata nem mindig követi azokat az érzéseket, amelyeket Márai lírájának olvasása kelt.

A Szélkiáltó érdekes, kevert zenei világot választott a Márai-költeményekhez. A lemez megjelenésekor maguk is azt nyilatkozták: nagyon nehéz volt, mert úgy érezték, hogy ezek a versek „nem zenélnek” olyan egyértelműen, mint például Weöres Sándor költeményei. Az eredmény egy sok műfajjal kacérkodó korong: néha népzene, néha sanzon, blues, rock, máskor egyszerűen csak dal szól a versek alatt. Talán épp a bevallottan nehéz zenei stíluskeresés vezette időnként félre a zenekart.

Itt van mindjárt az első darab, az Együgyű vers gyorsvonatban, amiből kifejezetten vidám dalocska született – a tartalom helyett inkább a dalszerű formai adottságokra játszott rá az együttes. A zenei értékből ez persze nem von le, boldogan dudorássza utánuk az ember, az összhangzás mégis azt az érzetet kelti, hogy kicsit kevesebb ez a dal az eredeti versnél.

Előfordul a lemezen olyan szám is, ahol egészen kiválóan eltalálta a zenekar a megfelelő hangzást, mint például a Zsoltár című versnél, ahol annak dacára, hogy a címbéli műfaji megjelölés adta volna magát, mégsem kifejezetten a zsoltárszerű hangzás mellett döntöttek. A harmincéves férfi vallomásához megtalált bluesos hangzás pedig telibe talál. Kár, hogy az album egészét nézve kivétel.

(Szélkiáltó – Márai, hangoskönyv, Hangzó Helikon, 2011.)


SOKSZÍNŰ SZÉLKIÁLTÓ-LEMEZ MÁRAI VERSEIRE


Irodalmi Jelen
2011. május 11.

Márai Sándor verseit zenésítette meg a Hangzó Helikon sorozat legújabb kiadványán a pécsi Szélkiáltó együttes; Lakner Tamás, a zenekar alapítója az MTI-nek arról is beszélt, milyen komoly kihívást jelentett számukra az anyag elkészítése.

A Hangzó Helikon-sorozat szerkesztője, Gryllus Dániel régóta szorgalmazta, hogy a Szélkiáltó megvalósítsa valamely ötletét a szériában, mert az együttes eddig csupán a Katonadalok című válogatáslemezen szerepelt két dallal.

A 22 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort az irodalomtörténet elsősorban prózaíróként tartja nyilván, csupán két verse, a már az emigrációban született Halotti beszéd és a Mennyből az angyal tartozik az ismertebbek közé.

“Bevallom, mi sem nagyon ismertük Márai költészetét, de a kezünkbe akadt Összegyűjtött versek című kötete és nagyon izgalmas feladatnak tűnt hozzányúlni egy ilyen anyaghoz. Akkor még nem sejtettük, mekkora fába vágtuk a fejszénket, a versek ugyanis nagyon nehezen adták meg magukat, nem +zenélnek+ alapból, mint mondjuk József Attila vagy Weöres Sándor költeményei; Máraié nagyon kemény gondolati líra” – fogalmazott Lakner Tamás.

Mint kifejtette, két évig készült a lemez, ez idő alatt nagyon sok anyagot félredobtak, aztán valahogy rátaláltak egy zenei világra, amely a versekhez igazán illett.

Ez a világ jócskán túllép a Szélkiáltóra alapvetően jellemző népzenei és klasszikus zenei alapokon. A Harminc című versre például rock and rollos, blues-os ízű muzsika született, a Versciklus egy-hetvenkettő – Öt című mintha egy cirkuszi világba kalauzolna el. Az album egyértelmű csúcspontja, a záró Hol vagyok? pedig játékos utalás a nagy amerikai rockköltők, Bob Dylan és Leonard Cohen művészetére. Ez a mű Márai utolsó költeménye, a hosszú ideje Amerikában élő Márai honvágyverse 1972-ből. Nagyon személyes hangvételű: “Ülök a padon, nézem az eget/A Central Park nem a Margitsziget”.

“Soha nem tagadtuk meg, hogy a bennünket körülvevő zenéket és hatásokat viszont szeretnénk hallani saját muzsikánkban is, hiszen a mai kor elől nem menekülhetünk. Márai versei egyébként is olyanok, mintha balladák lennének: nem mond ki mindent, a szavak között az olvasó dolga elképzelni, hozzátenni valamit, ez vezet a megértéshez” – hangsúlyozta Lakner Tamás.

A Szélkiáltó 1974-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakos hallgatóiból. Az akusztikus hangszereken énekelt verseket előadó együttes – amelyben Lakner Tamás hegedül és gitározik, Fenyvesi Béla gitározik, tamburicán és furulyán játszik, Keresztény Béla gitáron és ütőhangszereken, Rozs Tamás pedig csellón és gitáron, emellett mindannyian énekelnek – 1983-ban kategóriájában megnyerte a Magyar Televízió Ki Mit Tud? című vetélkedőjét. Eddig tizenöt önálló lemezt készítettek.

Az MTI kérdésére válaszolva Lakner Tamás úgy vélte, a Szélkiáltó a megalakulása óta eltelt 37 évben zeneileg nyitottabb lett, szélesebb spektrum jelenik meg versmegzenésítéseikben. “Talán a kamarazenei hangzás, a vokálok kidolgozása jellemzi leginkább a Szélkiáltót” – tette hozzá.

A Szélkiáltó legutóbb hat éve készített lemezt; a Költő szerelme című CD József Attila megzenésített verseit tartalmazza. Lakner Tamás kitért arra, hogy a zenekar a kiadás előtt mindig szereti megérlelni az anyagot.

“A következő lemezt tematikusra tervezzük. Összegyűlt egy nagyobb anyag a bor témakörében, Hamvas Béla-féle A bor filozófiája című műve alapján van is egy műsorunk Németh János színművész közreműködésével. Most József Attila, Babits, Petőfi és mások borverseit gyűjtjük össze, a munka nagy részével készen is vagyunk” – sorolta a zenész, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének egyetemi docense, zenepedagógiát, karvezetést oktat, több mint harminc éve a Bartók Béla Férfikar karnagya és vezeti a Bach Énekegyüttest is.

Mint elmondta, az együttes jövőbeni tervei között szerepel egy olyan kiadvány, amelyben a Pécsett működő Szélkiáltó a baranyai megyeszékhelyen élő költők, kiemelten Bertók László műveinek megzenésítéseiből válogatna.

A Szélkiáltó június 21-én, a zene ünnepén közös koncertet ad a pécsi Dóm téren a Kalákával, az együttes ezen a fellépésen eljátssza a Márai-lemez nagy részét.

(MTI)


SZŐCS LÓRÁNT: VANNAK VERSEK AMELYEK MEGSZÓLALNAK


Csíki Hírlap
2008. április 16.

Szélkiáltó
Csíkszeredában tartott verskoncertet a Szélkiáltó együttes (képünkön). A BÍRÓ BEÁTA magyar szakos tanárnő meghívására érkező együttes eljövetelét nem kellett nagydobra verni, mégis mindkét előadásuk – hétfő délelőtt a József Attila Általános Iskolában és este a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísz­termében – rendkívüli népszerû­ségnek örvendett. Az együttes immár harmincnégy éve zenésíti meg a magyar és világirodalom remekeit. Lakner Tamást, az együttes alapítóját kérdeztük.

– Hogyan látja a vers és a zene kapcsolatát, melyek azok a versek, amelyeket meg lehet zenésíteni?

– Magyar–zene szakos tanárként végeztem, így a vers és a zene kapcsolata számomra úgymond adta önmagát. Azokat a verseket zenésítjük meg, amelyeknek jó a ritmusa, érződik, hogy létezik egy belső dallamuk, főleg Weöres Sándor és József Attila verseire gondolok…

Rengeteg verset olvasunk, és azokat zenésítjük meg, amelyek bennünk is megszólalnak.

– Miért döntöttek a Szélkiáltó név mellett?

– Van József Attilának a Szélkiáltó című verse, ez inspirált. Azt tartja a néphit, hogy a szélkiáltó akkor szólal meg, ha valami baj van. Alakulásunkkor, a hetvenes-nyolcvanas évek elején még azt hittük, hogy ilyen aktuális problémákról fogunk énekelni. Hamar rájöttünk, hogy ezek az úgymond politikai dalok nem illenek hozzánk, szívesebben éneklünk az örökkévaló értékekről, és ezt tudja közvetíteni számunkra az igazi vers, a költészet.

Szőcs Lóránt


LÉLEKBŐL LELKEDZŐ VERSÉNEKLÉS


Hargita Népe, Műhely melléklet, I. évfolyam, 16. szám.
Szerkeszti: Antal Anikó
2008. április 19.

Szélkiáltó

Szélkiáltó
Szélkiáltó
Szélkiáltó
Szélkiáltó

A ma már ősz hajú zenészek egyetemistaként kezdtek verseket megzenésíteni. Akkor 1974-et írtak, egyre népszerűbbé vált Magyarországon a táncházmozgalom, az autentikus népzene. Mennyire hatott rájuk az induláskor mindaz, amit Sebő Ferenc és Halmos Béla nagy lelkesedéssel hirdetett és művelt? A Szélkiáltó együttes hétfőn Csíkszeredában muzsikált. A jó hangulatú koncertek után beszélgettünk a zenekar tagjaival, akik egymásnak adva a szót válaszoltak a kérdésekre.

– Mindenképpen hatott, mert a fiataloknak önkifejezési formájává vált a népzene, a tánc. Akkor már Sebő Feri – aki Halmos Bélával a szülőatyja, atyamestere ennek – ismert volt, és már volt a Kaláka is…
Az énekelt verset pedig azért választottuk, mert az együttes magyar–ének szakos tanárjelöltekből jött létre, és tulajdonképpen a vers és a zene, az irodalom és a zene kapcsolódása adta magát.

– Az együttes tagjai tanárkodnak, mérnökösködnek. Lakner Tamás magyar–ének szakos. A többiek?

Rozs Tamás:
– Én is magyar– ének szakos tanár vagyok, színházi zenéket írok, és színházi produkciókban veszek részt Pécsett, Kaposváron. Ördögszekér kompánia néven van egy bábszínházunk a gyermekeim anyukájával, és zeneterápiát folytatok.

Fenyvesi Béla:
– Ének szakos tanár vagyok, de mellette népművelés szakos is.

Keresztény Béla:
– Mérnökként dolgozom a vízügyi igazgatóságon. Zongorázni tanultam a zenei általános iskolában, így vonóson nem tudtam játszani, márpedig a népzenéhez vonós kellett volna. Ezért inkább gitározni kezdtem. De nem népzenét, hanem inkább a Kaláka-dalokat, Sebőnek az énekelt verseit.

– Mi tartja össze ilyen hosszú időn keresztül a zenekart?

– A zene. Szeretjük, amit csinálunk. És úgy érezzük, hogy van még egy bizonyos réteg, amelyik szereti és várja tőlünk ezt a műfajt. Amíg van fogadóképes kereslet, addig működni fog. De ennyi idő alatt életünk részévé vált, nem lehet már kitörölni.

– Van utánpótlás, vannak követőik?

– Igen, viszonylag nagyobb ismertséget elért együttesek is vannak, például a Fagyöngy. Ők is tanárok, de vannak fiatalok is, a Dutár együttes, a Neofolk. Műfaji keveredés is előfordul, de jó, hogy vannak. Úgyhogy virágozzon száz virág, ahogy szokták mondani, jöjjenek a fiatalok!

– Nem nehéz vidéken élve és dolgozva tartani a népszerűséget?

– De, nagyon nehéz. Mostanában egyre kevésbé, mert van internet, mobiltelefon, és egyszerűbb a közlekedés. A nyolcvanas évek közepétől számítva, miután megnyertük a Ki mit tud?-ot, volt egy felfutása az együttesnek, és ennek a műfajnak egy kicsit nagyobb volt az ázsiója. Most, hogy megszűntek a művelődési házak, nem biztos, hogy a civilszerveződések ilyesmit akarnak. Úgyhogy az énekelt vers népszerűsége visszaesett, de még mindig van létjogosultsága. Igaz, korántsem olyan intenzitású, mint a nyolcvanas évek második felében.

– Mennyire tudják megfogni a fiatalokat, a tizenéves korosztályt ezzel a zenével?

– Egyre nehezebben. Nemrég beszéltünk arról, hogy régen az egyetemisták és még a középiskolások is erős közönségünk volt, nagyon értették, szerették ezt a műfajt. Manapság a középiskolák teljesen kiestek, az egyetemi klubok megszűntek, az egyetemi szerkezet átalakult, a csoportrendszer felbomlott, ők sem ismerik egymást. Nem tudom, mi az oka, de ott sincs ilyen bázis, inkább a szórakozóhelyen töltik az idejüket.
A klubjelleg ma már nem él, sörsátorban más zenét hallgatnak. Régebben mintha a köztudatban valahogy jobban benne lett volna a műfaj: a népzene, a megzenésített versek. Teljesen szokásos volt, hogy minden évben a szombathelyi főiskolán, a pécsi egyetemen, Kaposváron, Szegeden, Veszprémben, különböző vidéki városokban vártak a klubok. Mára valahogy ez elkopott.
Biztos, mi is változtunk, de a világ is változott. Akkoriban lett volna még egy sansz – közhely, de igazság van benne – Budapest. Amikor a nyolcvanas években annyira ment, akkor nem költöztünk föl, maradtak a tanárkodások, a különböző tevékenységeink Pécsett. De azért mi nagyon sokat mentünk, évi 150, sőt, előfordult, hogy 180 koncertünk volt.
Vidékről valóban nehezebb érvényesülni egy ilyen vízfejű országban, de mégis fönnmaradtunk, és csináljuk mai napig. A koncertintenzitás kisebb, de lemezeket adtunk ki az elmúlt években, Nagy Bandó András-, József Attila-lemezünk van. A Hangzó Helikon sorozatban – ahol már sok minden megjelent az irodalom szépségei közül – kaptunk lehetőséget: Márai Sándor maradt nekünk, aki nagyon szeretnivaló. Most erre készülünk. És ott vagyunk az interneten, van honlapunk www.szelkialto.hu címen.

– Ki a kedvenc költőjük?

– Kinek ki. Azt szoktuk mondani, hogy József Attila és Weöres Sándor. Persze azért, mert ez a két költő az, akitől a legtöbb verset megzenésítettük, költészetük közel áll mindannyiunkhoz. De nagyon sok költőt szeretünk. Koncert előtt próbáltuk kiválasztani az öt legjobb költőt, és abban maradtunk, hogy százig meg sem lehet állni, ha igazságosak akarunk lenni. De legalábbis tízig.

– Hogyan választják ki a verset, amelyre zenét írnak? Jön magától?

– Sokat kell verset olvasni, és akkor megszólal a vers. Vagy mindjárt, vagy tíz év múlva. Vagy nem szólal meg a vers, és akkor hiába tetszik. Abban egyetértünk, hogy nem minden vershez lehet zenét tenni. Óvatosan bánunk ezzel, alázattal közelítünk hozzájuk: ami eleve zenei, ahhoz minek? Ahhoz a vershez, amelyik nem dobja le magáról a zenét, inkább megerősítést kap általa, ahhoz elhozzuk a próbára a vázat. Ha megvan a dallam vagy a harmóniaváz, akkor jönnek az ötletek, hogyan öntsük igazi formába. Most a Márai-versekre így készül a zene.

– Rozs Tamás énekelt egy nagyon furcsa hangzást, amit eddig itt Szokolay Dongó Balázstól hallottunk csak: azt a bizonyos tibeti torokhangot. Hol tanulta?

– Ez az úgynevezett mongol ének vagy tibeti ének, sőt, én höminek ismerem. Mivel ének–zene szakon végeztem, a csellózás mellett kísérleteztem. Az énekhangot is hangszernek tartom, leginkább a lélekből lelkedző megnyilvánulási formának. Ahogy énekeltem, próbáltam „előállítani” azt a hangot, a hömit, mert tetszett. Magyarországon nemcsak Balázs tudja még, hanem Paizs Miklós is, aki a buddhista főiskolán járt. Ő kiment Mongóliába, köztük élt, és azt hiszem, egy ilyen versenyen lepipálta a helyieket. De hát nem ez a lényeg. A hömi egyfajta lelkiállapot, és amikor az ember ki tudja csalni ezeket a hangokat, akkor azzal a világ egységét próbálja meg demonstrálni. Egyszer Pesten járt egy Párizsban élő vietnámi mester, aki ezt a hömit – trankuan hai-t – tanítja. Ő vezetett rá, hogyan képezzem a hangot. A vége meg az, hogy nem l’art pour l’art használjuk, hanem időnként egy-egy megzenésítésbe, ha annak helyét látjuk, akkor megpróbáljuk szervesen beépíteni.

Takács Éva


ÉNEKELT VERSEK A SZÉLKIÁLTÓVAL


Hargita Népe
2008. április 15.

Szélkiáltó
Nagy sikerrel koncertezett tegnap Csíkszeredában a pécsi Szélkiáltó együttes. Az 1974-ben alakult zenekar tagjai délben a József Attila Általános Iskola diákjait varázsolták el megzenésített verseikkel, este pedig a középiskolásokból verbuválódott közönségnek szereztek nagy örömet. A Költészet Napja alkalmából szervezett két koncerten főszerepet kapott a vers, de a diákoknak is lehetőségük volt arra, hogy színpadra álljanak, és szokatlan hangszert szólaltassanak meg: a “hangollót”. A Szélkiáltó együttes tagjaival készült interjúnkat Műhely mellékletünkben olvashatják.


VITTÜK A GITÁRT A GYÜMÖLCSÖSBE


Szabad Föld online
2006/15, április 14-20.

Szélkiáltó
Mi lett volna, ha harmincegy évvel ezelőtt nem kötelezik szilvaszedésre a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakos, gólyatáborozó növendékeit? Egy különleges kultúrtörténeti gyöngyszemmel lennénk szegényebbek, amit úgy hívnak: Szélkiáltó.

– Hárman voltunk fiúk az évfolyamon – kezdi történetüket Lakner Tamás, az együttes alapító tagja. Vittük a gitárt a gyümölcsösbe, ahol inkább énekeltünk, mint dolgoztunk. Eleinte utolsók is lettünk a munkaverseny esti eredményhirdetésein.

Nem úgy a tábori Ki mit tud?-on! Azt a lelkes fiatalok megnyerték; mint ahogy valamivel később, 1983-ban az egyetemi vetélkedő országos nagytestvérén is győzelmet arattak. A sikeres kezdetet még sikeresebb folytatás követte: megjelent első lemezük, ismertek lettek, televíziós felvételek és hazai fellépések sora következett. Muzsikáltak színházban, bábszínházban, filmeken, és bejárták a világot Kubától Finnországon át az olaszok, franciák, németek, osztrákok és lengyelek földjéig.

Akár a misszionáriusokat, őket is küldetéstudat vezérli: a magyar irodalom, költészet népszerűsítése a zenén keresztül. Előadásukban klasszikusaink, köztük József Attila, Babits Mihály, Petőfi Sándor versei kelnek életre. Legutóbb Nagy Bandó András gyermekverseit zenésítették meg.

– Szeretnénk, ha a zenénken keresztül minél szélesebb réteghez eljutnának ezek az alkotások. Rengeteg visszajelzést, levelet, gyerekrajzot kapunk. Múltkor egy nagykanizsai fiú írta, hogy a koncertünkön olyan közvetlen zenei élményben részesült, mint még soha, ott értette meg a versek értelmét. Az egymás iránti nagy tolerancia és a zene szeretete mellett ezért tudjuk már több mint három évtizede csinálni.

A hetvenes évek elején indult együttes körül hosszú pályafutása során megváltozott a világ. A rendszerváltozással nemcsak hogy könnyebb lett a lemezkiadás, az érdeklődők összetétele is módosult. A sokáig a törzsközönséget alkotó egyetemi bázis szertefoszlott, az ott tanító alapító szerint az egyetemisták sokkal kevésbé igénylik az intellektuális időtöltést, nincs szükségük a zenéjükre, elsodorta őket a médiaőrület. Derűre ad okot azonban, hogy sok középiskolába hívják őket, és a gyerekeké is kitartó közönség. Olyat is tapasztalnak, hogy a valamikori, hűséges gyermekhallgatóság a koncertekre ma már a saját csemetéivel érkezik.

A zenekarok között ritkaságszámba menő, három évtizedes múlt persze nem azt jelenti, hogy nincsenek a tagok között alkalmanként viták. Kizárólag szakmaiak. Mind a négyen írnak ugyanis dalokat, de semmi nem kerülhet színpadra, amíg valamennyien nem találják tökéletesnek. Ez pedig nem egyszerű feladat. Van, hogy azonnal sikerül, de akadt olyan vers is, amellyel csak hatévnyi próbálkozás után boldogultak.

A Szélkiáltó tagjai között abban sem volt mindig egyetértés, hogy maradjanak-e vidéken, vagy telepedjenek a fővárosba. Sokszor hívták őket és érveltek, mekkora hátrány a vidék, ők azonban nem csomagoltak.

– Így megőrizhettük a vidéki életformát, ami a zenénken is érződik: nem vált iparossá. Budapesten biztos, hogy több feladat lenne, de akkor muszájból kellene írni a dalokat. Most nem vagyunk rákényszerítve semmire, akkor alkotunk, amikor kedvünk tartja. Talán így a repertoárunk nem olyan széles, mint lehetne, de az ezres nagyságrendű választékból azért végig tudnánk zenélni egyhuzamban öt-hat órát.

Egyvalamit találhatunk csupán, amihez az együttes szerencsére nem maradt hű: a nevét. A József Attila-versben is szereplő szélkiáltó madár ugyanis a néphiedelemben csak akkor szólal meg, ha baj van. A pécsi szélkiáltók azonban folyamatosan énekelnek, méghozzá olyan, örök emberi értéket rejtő, kevésbé veszélyes értékekről, mint a szerelem, a boldogság és a béke.

Kik ők?

Az 1974-ben alakult Szélkiáltó tagjai: Lakner Tamás, Keresztény Béla, Fenyvesi Béla, Rozs Tamás. Az együttes pályafutása során több hivatalos elismerésben részesült: 1999-ben Pécs város Pro Communitate Díját, 2000-ben művészeti, kultúraközvetítői és népművelő tevékenységük elismeréseként Kígyós Sándor-díjat, valamint 2004-ben a kulturális minisztertől az amatőr együttesek legnagyobb elismerését, a Csokonai-díjat vehette át.

Kemény Krisztina


KÖLTŐ SZERELME…


Civil Korzó
Hajnal Zsolt
II. évfolyam – 4. szám, 2006. április

A „Szélkiáltó dalok” (2002) és a Nagy Bandó András verseiből készített „Madarak tolláról” (2005) után idén új lemezzel jelentkezett a Szélkiáltó együttes, „Költő szerelme” címmel, mely József Attila szerelmes verseiből készült. Az új CD-ről és a jövőbeni tervekről Fenyvesi Bélával beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet, hogy József Attila szerelmes verseire készítsétek el az új albumotokat?

Már évek óta számos megzenésített József Attila vers szerepel az együttes műsoraiban. A József Attila-év alkalmából sikeresen pályáztunk egy CD-ROM készítésére, melynek elkészítéséhez tavaly kezdtünk neki és idén februárban készültünk el vele.

A lemezen 16 dal szerepel, melyből 12 vadonatúj, legalábbis abban az értelemben, hogy még senki sem hallotta őket, de olyan dal is akad köztük amely még a ’70-es években íródott, csak eddig nem került a közönség elé. Négy dalunk a „búval, vigalommal …” c. lemezről került át az új CD-re.
Ezen a lemezen József Attila sokoldalú, sokszínű és sokféle hangulatot ébresztő szerelmi költészetéből zenésítettünk meg és mutatunk be verseket.

Ez a CD-ROM mennyivel ad többet a közönségnek, mint egy hagyományos CD?

Sokkal többet nem, de ha valaki beteszi a számítógépébe, akkor egy web-oldal szerű nyitólap jelenik meg, ahol megtalálhatóak a versek, egy – a Phd. hallgató fiam által írt – jegyzet József Attila szerelmi költészetéről és a dalok MP3 formátumban is.

Van- e kedvenc dalod a lemezen?

Az újonnan megzenésítettek közül talán a Töredékek között fennmaradt „Minden, s mindenki szeret engem…”, melyet élete végén, a Flóra szerelem korszakában írt. A régi dalok közül, a még gimnazistaként megzenésített „Mikor az uccán átment a kedves”, mely nekem a francia sanzonok hangulatát adja vissza, de az együttes többi tagja szerint viszont inkább Che Guevara-s a stílusa.

A lemez első és utolsó dalát én írtam, melyek – így utólag belegondolva – keretbe foglalják a témát. Paradox módon a lemez nyitószáma a költő egyik kései, nem sokkal a halála előtt íródott verse – a már említett „Minden s mindenki szeret engem …” – , mely jövőbemutató és pozitív életszemléletet sugall és a lemez egy jóval korábbi versével – „Mióta elmentél” – fejeződik be, melyet az elhagyott szerelmes élménye ihletett.

Megkerülhetetlen a kérdés, mit vártok, mit terveztek 2010-re, amikor Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa?

Több dolgot tervezünk, az egyik ötletet az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése tiszteletére rendezett műsorunk adta, ahol nagy sikerrel adtunk elő három Szélkiáltó dalt a Pécsi Szimfonikus Zenekarral közösen a Széchenyi téren, amelyeket Szabó Ferenc, a zenekar tagja hangszerelt.
Fantasztikus élmény és nagy megtiszteltetés volt számunkra velük együtt játszani. Ez a közös fellépés adta azt az ötletet, hogy csinálhatnánk egy kifejezetten pécsi lemezt, melyen pécsi és a városhoz kötődő költők – Bertók László, Pákolitz István, Csorba Győző, Galambosi László, Csordás Gábor, Pálinkás György, Parti Nagy Lajos, Meliorisz Béla, Mihalik Zsolt és még folytathatnám a sort – megzenésített versei szerepelnének, és amelyet a Pécsi Szimfonikus Zenekarral közösen játszhatnánk lemezre.

Nem a tavalyi pécsi volt az olyan első fellépésetek, ahol közösen zenéltetek szimfonikus zenekarral.

Pécstől távol már kipróbáltuk ezt a műfajt a budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral. Ugyanazt a három dalt adtuk elő velük, mint legutóbb a Pécsi Szimfonikusokkal. Robert Burns „Nagyhasú flaskó” című versének „Hát töltsetek poharat tele..” kezdettel egy szabadkőműves páholyban írt pót-versszaka, József Attila: „Hymnus a borhoz” és Babits Mihály: Őszi pincézés című verse szerepelt a műsorban.

Évek óta tervezitek, hogy magyar költők borral, szőlővel, szürettel kapcsolatos verseire készítetek lemezt.

Szándékosan nem használjuk erre a tervezett lemezre azt, hogy bordalok lesznek rajta. Egyrészt mivel nem azok, másrészt Magyarországon jellemzően szögletes a gondolkodás a bordalokról. Az emberek többségének az jut eszébe, ha meghallja ezt a szót, hogy néhány jól beborozott ember egy pincében „műmájer” dalokat énekel.
Igazából nem erről van szó. Olyan versekből tervezünk lemezt – és elmondhatom, hogy a nagy része már megvan – ahol magyar költők valamilyen módon a borról, a borral való élményeikről, az ember és a bor kapcsolatáról vallanak.
Természetesen a lemez megjelenéséhez keressük a pályázati lehetőségeket is, de személyes tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy a pécsi, a siklósi és a villányi borászok is támogatnák ennek a lemeznek a megjelenését, hiszen ez számukra is kiváló marketing eszköz lehetne.

A „Hymnus a borhoz” nem az első műsorotok, amelynek központi témája a bor és az ember kapcsolata…

Németh Jánossal – a Pécsi Nemzeti Színház művészével – közösön adjuk elő, Hamvas Béla: A bor filozófiája című műsorunkat, amelyet még az áldott emlékű Bükkösdi Laci barátunk talált ki, szerkesztett és állított össze. Ebbe azt is beleértve, hogy nemcsak a Hamvas írást, hanem a dalok egy részét is ő választotta, ami nem volt meg, azokat pedig megzenésíttette velünk. A műsort is ő igazította színpadra.

A közönségnek mikor mutatjátok be az új albumot?

A Tavaszi Fesztivál keretében, április 3-án 19 órakor lesz a lemezbemutató koncertünk a PTE Ifjúság úti Konferenciatermében (Ifjúság útja 6., a volt Huszárik moziban), ahol természetesen a régi dalainkból is játszunk.


OST-WEST, AZ ÉGIEK KEGYELTJE (Levitáció a várudvaron)


www.koszeg.hu
2005. június 21.

Június harmadik hétvégéjének szombatján tizenhatodik alkalommal találkozott az élő koncerteket kedvelő közönség a Jurisics-vár belső udvarán. Az OST – WEST a Kőszegi Várszínház első rendezvényeként, mintegy megadta a kezdőhangot az augusztus közepéig tartó programsorozathoz. Ezúttal az égiek is kedveztek a sikernek.

A vasárnapba hajló találkozót a kitűnő fiatal előadókból álló csapat, a Folkestra világzenéje zárta, előttük a Muzsikás együttes és Petrás Mária “ingerelte táncra” a nagyérdeműt, őket megelőzően pedig a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band kápráztatta el (a múlt évihez hasonlóan) a hallgatóságot.

A fesztivál első fellépőjeként a pécsi Szélkiáltó lépett a színpadra. Pécsi, mondom, de mint régi kőszegieket, üdvözöltük a csapatot. Lakner Tamás kőszegi és szerdahelyi kötődése, az ifjúkori közös zenei élmények, és a múltbeli kőszegi fellépéseik adnak magyarázatot a különösen szeretetteljes fogadtatásra. Az 1974-ben alakult együttes 1983-ban, mint a Ki Mit Tud? egyik győztese, megzenésített versekkel vált ismertté. Azóta számtalan elismeréssel büszkélkedhetnek. 1995 óta játszanak a jelenlegi felállásban. (Fenyvesi Béla, Keresztény Béla, Lakner Tamás, Rozs Tamás.)

“Nyisd meg szíved!” – kezdték stílszerűen kőszegi műsorukat. Aztán sorra jöttek az ismert és a még megismerésre váró szerzemények. Weöres Sándor, József Attila, Bertók László, Nagy László, összesen 12 költő 18 verse. Műsoruk több meglepetést is tartogatott a nyitott szívű hallgatóságnak. Ezek közé tartozott két, zenei humorban bővelkedő dal (Vakondok, Víziló Blues), amelyet az új, Madarat tolláról című lemezükről mutattak be. A CD anyagának társszerzője az ismert humorista, Nagy Bandó András. Az egész este csúcspontját jelentette, a katarzis élményét nyújtotta, A kenyérlesők (Rimbaud/Kosztolányi) című dal. Megállt a szél, a szívek együtt dobbantak: a levitáció érzése kerítette hatalmába az “arra érdemeseket”! Ezek azok az alkalmak (percek, pillanatok), amikor az előadók és a közönség alkotótárssá válhatnak. Mint a kitörő taps jelezte, ezúttal ez meg is történt. Az est kedves mozzanata volt, amikor Lakner Tamás a színpadra szólította az egykori Ciróka jelenlévő tagjait. Tamkó Sirató Károly megzenésített versének (Szabódal) és a “vendég” művészeknek tapsolhatott a közönség. Ollóikon “szólót csattogtak”: Gelencsér Ildikó és Szajkó István. (De jó is volna egy teljes Ciróka koncertet “végigszurkolni”, csak még egyszer! Mert még, még nem feledtük a Szent István királyhoz, a Kékfestőben, a Majomketrecnél és a Február 17., stb. című szerzeményeket!) Ahogy beköszöntő dal kitűnő felütésként, úgy a befejező dal profi zárásként “szolgált”. “Cilimpáré sejehaj – visszhangozta a nézőtér a zenekar dalra hívó sorait.

Június közepén itt járt négy pécsi zenész Szélkiáltó madara, leszállt a várudvarra, mintha elhagyott fészkére tért volna vissza, aztán továbbröppent. Sebaj, még találkozunk! Tovaröppent, mert az a dolga, hogy “szelet kiabáljon”: szerte e hazában!

Tórhárpád Ferenc


AKIK SZELET KIÁLTANAK III. (Lakner Tamás)


www.pecsinapilap.hu
2005. június 13.Lakner Tamás

A pedagógus családból származó karnagy, egyetemi adjunktus nem unatkozik: vezeti a Bartók Béla Férfikart és a Bach Együttest, ötletgazdája, szervezője és kórusával állandó résztvevője a Világ Bordalfesztiválnak, valamint nem utolsósorban tagja az általa alapított Szélkiáltó együttesnek.

Hogyan alakult meg a Szélkiáltó együttes?

– 1974-ben néhányan azok közül, akiket felvettek az akkori pécsi Tanárképző Főiskolára, önkifejezési formát kerestünk. Az irodalom és a zene is kedves volt nekünk, és a verséneklést választottuk. Mindannyian kíséretre alkalmas hangszereken játszottunk (gitár, cselló, furulya). A példát az akkor már ismert Kaláka együttes, valamint Sebő Ferenc művészete adta. Eleinte még az ő dalaikat adtuk elő, később pedig saját megzenésítéseink is sorra kerültek, végül csak az utóbbiak maradtak.

Történt-e valaha olyan eset, hogy az akkori politikai vezetés az együttes értésére adta a nemtetszését? Voltak-e retorziók a szerzők személye vagy versek tartalma miatt?

– Szerencsére a politika nem volt “következetes” ilyen szempontból. Egy kirívó eset akadt, amikor egy újságíró a Néphadsereg című újságban egy rosszindulatú cikket írt rólunk, s utána betiltották a Lesz-e még menedék? című békedalt, amellyel első díjat nyertünk az Európával megosztva. Ez az ügy még Aczél elvtárshoz is eljutott. Utólag érdekes visszagondolni arra, hogy már abban az időszakban is milyen sokszor elénekeltük Ady Endre Imádság háború után című versét. Még az sem tűnt fel sokaknak, hogy ez a dal felkerült egy kislemezünkre is.

Idén 25 éve, hogy elvállalta a Bartók Béla férfikar vezetését. Mennyit változott az együttes összetétele?

– A kezdetben én voltam a legfiatalabb a csapatban. Akkor egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a kórus ilyen szintre eljut. Huszonnégy díjat nyertünk nemzetközi kórusversenyeken, és ami talán a legnagyobb elismerés: egy profi hanglemezkiadó arra kért fel bennünket, hogy az új CD-n Kodály Zoltán valamennyi férfikari művét énekeljük el. Ezt a Hungaroton 1968-ban vette fel utoljára. Az a tény, hogy ez a kórus ilyen sikereket ért el, nagy pedagógiai és szakmai munkát jelent, a fiatalok jelentik a folytonosságot az együttesben. Fontos megemlítenem a külföldi fellépéseink sorát: jártunk Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, tavaly pedig három hétig Dél-Amerikában turnéztunk.

A Bach énekegyüttesre is jellemző ez a jó tendencia?

– Ebben a kórusban más a helyzet, mert az alap is más, félprofikról van szó. Ha 18 ember énekel, akkor minden tagnak nagyon felkészültnek kell lennie, míg egy nagyobb kórusban elfogadható, ha vannak tudásbeli különbségek.

Ön ötletgazdája volt a Világ Bordalfesztiválnak, amely a kezdetekhez képest már jócskán kinőtte fesztiváli, lokális kereteit. Hogyan lehet megszervezni egy ilyen rendezvényt?

– Ez a munka egész évben, tehát folyamatosan tart. A szervezésben a szakmai rész tartozik hozzám, és nagyon sokat segít a Férfikar alapítványa, valamint a Pécsi Kulturális Központban dolgozó szakemberek is. A koncepció úgy született meg, hogy olyan fesztivált szerettem volna megrendezni, mely különbözik a többitől, és sajátos arculata is van. A kezdetekben sokan óvtak, hogy ilyen dalokat nem lehet színpadra vinni. Ez elhamarkodott kijelentés volt, mert a bordalok minden nép folklórjában megtalálhatók. A jövőben szeretnénk bekapcsolni a szekszárdi borvidéket a programba.

1997-ben a PTE Művészeti Karán az Év Oktatójának választották. Mennyire szeret tanítani?

– Nagyon. Pedagógus családból származom, és mindig tanár szerettem volna lenni. Tanítottam az akkori PTE II. számú Gyakorló Általános Iskolában, majd 1991-ben kerültem a Pécsi Tudományegyetemre. Nagyon szeretem a munkámat, és ezt a korosztályt is. Partnerként tekintem a hallgatókat, könnyen jó viszonyt alakítok ki. Ha valaki nagyon rosszul teljesít, nem írom be az elégtelent, hanem lehetőséget adok arra, hogy ismét megpróbálja. Az a küldetésem, hogy megtanítsam a tananyagot. A zenészképzésben sok szituációban gátlás alakul(hat) ki, ezért nem szabad a hallgatók önbizalmát elvenni, nagy hangsúlyt fektetek a pozitív megerősítésre.

Sokak örömére Nagy Bandó Andrással közösen adták ki legutóbbi lemezüket. Mi volt az előzmény? Ez a kapcsolat is régre vezethető vissza?

– Igen. András megkeresett minket, hogy megjelenik a gyermekverseket tartalmazó kötete, és megkérdezte, hogy megzenésítenénk-e. Nemigen szoktunk felkérésre lemezt készíteni, de olyan már előfordult, hogy nekünk ajánlottak verset, például Bertók László költő. A mostani CD-n új műfajokkal is találkozhat a hallgató.

Úgy tűnik, hogy Ön elégedett, boldog ember. Jól látom?

– Igen, és ez nemcsak a munkámra, a munkán kívüli tevékenységeimre vonatkozik, hanem a családomra is. Feleségem a Pécsi Kulturális Központ igazgatója, két gyermekünk van: Zsófia most szerzi meg diplomáját nemzetközi marketing szakon Budapesten, Péter pedig a Janus Pannonius Gimnáziumban 10. osztályos. Néha talán egy kicsit túl sokat vállalok, de úgy érzem, hogy ki kell használnom a lehetőségeket.

Gerner András


AKIK SZELET KIÁLTANAK II. (Keresztény Béla)


www.pecsinapilap.hu
2005. május 30.

A kiváló ének- és hangszeres tudású ember a humort és a zene szeretetét családi ágon örökölte. 1981 óta tagja a Szélkiáltónak. Már hagyomány, hogy minden évben ő rövidíti meg Jordán Tamás nyakkendőjét. Jelenleg mérnökként a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon dolgozik.

Mosonmagyaróváron született. Milyen meghatározó élményeket hozott magával a gyermekkorából?

– Négyen voltunk testvérek, és én voltam a legidősebb. Nagyon szép emlékeket őrzök ebből az időszakból, elmondhatom, hogy polgári gyökerekkel rendelkező családban nőttem fel. Mindannyian jártunk zeneiskolába, először zongorázni tanultunk, majd gitározni is. Ezután összeálltunk rock zenekarrá, és Illés-számokat, Sebő Ferenc, Kaláka és Tolcsvay szerzeményeit adtuk elő.

Érdeklődése nem csak a művészet, hanem a természettudományok felé is fordult. Ez is a gyermekkorától kezdve volt így?

– Igen, gyermekkoromban verseket olvastam, és közben kémiai laboratóriumom is volt. A gimnáziumban matematika-fizika tagozatra jártam. Amikor a pályaválasztáson gondolkodtam, elhatároztam, hogy olyan szakmát fogok tanulni, amely távol áll a politikától. Mérnök lettem. Húsz évig tervezéssel foglalkoztam, majd a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságra kerültem, ahol azóta is dolgozom.

Ön egyéni magyar bajnoka lett egy országos távírász versenynek. Mit kell tudni egy ilyen megmérettetésről?

– Talán elsőre nem feltűnő, de a morze nagyon jól leírható dallamokat rejt. A zenei tehetség egyértelműen előnyt jelent a morze használatában, amelyben fontos a kézügyesség is. Az említett versenyen kettős kategóriában bizonyultam a legjobbnak, azaz gépírásban és morzéban. Mivel ez a tevékenység a hadsereggel volt kapcsolatos (katona koromban foglalkoztam vele), ezért nem foglalkoztam vele tovább, mert szerettem volna megszabadulni ezektől az élményektől. A vezetéknevem miatt akkor “Keresztény elvtársnak” szólítottak, ami azért elég komikus.

Egy másik elismerése egy karikatúra pályázathoz kötődik. Ez azt jelenti, hogy a képzőművészettel is kacérkodott?

– A humor nagyon fontos része az életemnek, a jó vicceket nagyon szeretem. Erre a pályázatra egy tárgyat küldtem be: ez egy fogkefe volt, amelyen szőr helyett három fog virított. A családfánkban az apai ágon székely vonal is akad, s ezt a különleges humort talán onnan örököltem.

1981 óta tagja a Szélkiáltónak. Hogyan történt meg a találkozás?

– Az előzményekről annyit kell tudni, hogy akkoriban a Pécsi Tudományegyetem jogi karán működött az Ergo, az akkori Tanárképzőn a Szélkiáltó, a Pollackon pedig a Marcipán együttes zenélt. Én az utóbbinak voltam tagja, és amikor a főiskolát abbahagytam, nem is akartam folytatni, a társaim is elkerültek Pécsről. Ekkor találkoztam az utcán Lakner Tamással, aki felkért, hogy néhány gyermekműsorban működjek közre a zenekarban. Nem terveztem hosszú távra, gyorsan ott ragadtam. Az 1983-as Ki mit tud? győzelmünk után tudatosodott bennem, hogy nincs visszaút, maradok.

A Szélkiáltó már számos helyre eljutott Európában. Nincs olyan üzenete néhány megzenésített versnek, amelyek igazán csak a magyar emberek számára érthetők?

– Kétfelé osztanám a kérdést. Amikor a kinti magyar közösségnek játszunk, akkor természetesen nem adódhat ilyen gond. A más anyanyelvűek számára sokat segítenek a jó kommentárok vagy fordítások. Emellett beszélnünk kell a zenei humorról is, amely egyetemes és mindenkinek érthető.

Például, amikor a POSZT-on immár hagyományszerűen elvágják Jordán Tamás nyakkendőjét?

– Igen. Ez a “szertartás” Tamkó Sirató Károly Szabódal című versének előadása után történik meg. Általában rám jut ez a megtiszteltetés, hogy megrövidíthetem azt a bizonyos nyakkendőt. Ez az első POSZT-gála óta így van, egy egyszeri poénból hagyomány lett.

Hogy vélekedik a két középiskolás gyermekéről?

– Nehéz a személyiségükről beszélnem, hiszen még nem alakultak ki teljesen. Mindketten zenélnek, de még egyáltalán nem lehet tudni, hogy milyen pályát választanak maguknak. Tamás és Laura is a Janus Pannonius Gimnáziumba jár, ahol a feleségem tanít.

Gerner András


AKIK SZELET KIÁLTANAK I. (Fenyvesi Béla)


www.pecsinapilap.hu
2005. május 23.

Barátságos, közvetlen, szerény ember: kisebbik fiát tartja a család legtehetségesebb zenészének. Évtizedek óta tagja a Szélkiáltónak, s évekig zenélt a Simply Englsh együttesben is. Hobbija – a zene mellett – a számítástechnika. Jelenleg a Pécsi Kulturális Központ információs osztályvezetője.

Mi befolyásolta a pályaválasztásban? Miért lett népművelő?

– A 70-es évek elején erős volt a hazai klubmozgalom. A kluboknak nem volt politikai indíttatásuk, inkább közösségi kiscsoportokként működtek minden városban és a kisebb településeken is. Ez alól Dombóvár sem volt kivétel, ahol felnőttem, és már gimnazista koromban odacsapódtam egy ifjúsági klubhoz. Nagyon megtetszett, amit ott láttam, a hangversenyek, kiállítások, előadások állandóan jó alkalmat adtak a színvonalas kikapcsolódásra. Szerintem innen ered, hogy végül népművelő lettem.

Ha jól tudom, a természettudományok is mindig foglalkoztatták, sőt…

– Igen, fizika tagozatos voltam a gimnáziumban. A célom akkor az volt, hogy csillagász legyek, később azonban más felé fordult a figyelmem. Amikor harmadikos lettem, már tudtam, hogy nem leszek csillagász, énektanár szerettem volna lenni. Magyarországon 1975-ben indult a népművelő képzés, ezért ének-népművelő szakos lettem.

Erre az időre tehető a Szélkiáltó együttes megalapítása is. Volt-e valamilyen meghatározó esemény, amelyhez ez köthető?

– A Szélkiáltó akkor alakult, amikor katona voltam. Hiszen akkoriban akiket felvettek főiskolára, egyetemre, azokat elvitték egy évre katonának. Az együttesben a többiek Kalocsán találkoztak mint leendő magyar-ének szakos hallgatók, én egy évvel később kerültem a csapatba. Az előzményeket nálam az jelentette, hogy már gimnazista koromban gitároztam, és verseket zenésítettem meg. Ezeket a szerzeményeket a már említett ifjúsági klubokban adtam elő. A főiskola előtti gólyatáborban délelőtt mezőgazdasági munkát végeztünk, délután pedig ismerkedtünk a hellyel, és persze sokat buliztunk is. Ekkor számomra is kínálkozott lehetőség, hogy megmutathassam, mit tudok a zenében. Amikor a fiúk meghallgattak, mindjárt eldőlt, hogy együtt kell folytatnunk a muzsikálást.

Hogyan került Pécsre?

– Teljesen véletlenül. Szombathelyre vettek fel népművelő szakra, és amikor augusztusban lementem a Balatonra, ott összeismerkedtem egy lánnyal, aki elmondta, hogy ő Pécsre megy főiskolára. Amikor beszélgettünk, tőle tudtam meg hogy nemcsak Szombathelyen, hanem Pécsett is elindult már a népművelő képzés, ezért azonnal átjelentkeztem ide. Amikor a főiskolát elvégeztem, itt nem volt állás. Akkor született meg az első fiam, Kristóf, ezért nem lehetett jobb körülményekre várni, így négy évig Dombóváron éltünk.

Pályafutásának komoly állomása a DOZSO-ban eltöltött 13 év, hiszen volt szervező, igazgatóhelyettes, majd megbízott igazgató is. Feltételezem, hogy elég nyomasztó érzés lehetett végignéznie az intézmény hanyatlását, majd bezárását. Hogy gondol erre az időszakra?

– Valóban sok mindent átéltem ott, egy felfelé ívelő szakaszt, és ezt a szörnyű hanyatlást is. Hozzáteszem, hogy az utóbbi nem rajtunk múlott, hanem a város vezetésének döntésén. Ami a 80-as években jellemző volt a DOZSO-ra, nem tudom, hogy ma is életképes volna-e. Akkor ugyanis kiscsoportos foglalkozások, alternatív zenei koncertek voltak a meghatározók a Ház életében. A rendszerváltozás után sok változás történt. Egyre inkább a látványosságok, a fesztiválok felé tolódott el a hangsúly. A végső stádiumban először nem volt szó bezárásról, csak költözésről. Megnyílt a Dominikánus Ház, amely nagyon szép és impozáns épület, de művelődési háznak nem éppen alkalmas. Fél év múlva a korábbi ígéret ellenére bezárták a DOZSO-t. A szívem fájdul meg, amikor elmegyek a mára teljesen tönkrement és lepusztult Felsővámház utcai épület előtt.

A család azonban minden nap örömet ad, Önnek is két fia van. Véleménye szerint milyen emberek lettek?

– A kisebbik, Márton idén érettségizett a Janus Pannonius Gimnáziumban. Azt hiszem, ő a legtehetségesebb zenész a családban, és a jazz áll érdeklődésének középpontjában, továbbtanulni is e téren szeretne. Kristóf, az idősebbik most szerezte meg második diplomáját magyar szakon. Ő inkább elmélyültebb, filozofikusabb alkat, remélem sikerül belevágnia a doktoriskolába is. Nagyon büszke vagyok a fiaimra.

Gerner András


ZENE – BANDÓ-MESÉK DALLAMOSAN


MTI Budapest
2005. május 19., csütörtök

Nagyon jó találmány az énekelt gyerekvers-lemez. Javítja a gyermek “filhallását”, ritmusérzékét, közben úgy tanul verseket, hogy észre sem veszi, és a szülővel együtt is énekelheti. A mai 50-esek nemzedékének gyermekei már megkapták ezt az élményt Sebőéktől, a Kalákától, Halász Judittól, és a Szélkiáltótól is, akiknek új lemeze egy elsősorban felnőtteknek szóló szerző, Nagy Bandó András verseire készült.

A Szélkiáltó, amely tavaly ünnepelte 30. születésnapját – 1974-ben alakult a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatóiból – nevét a tüneményesen játékos Tamkó Sirató Károly egyik verséből vette. Hogy is ne lehetne játékos az a Bandó, akit az ország finom iróniájú humoristaként ismert meg, de ma már prózaíróként letett az asztalra valamit (már súlyra is jelentős két könyvet), és emberbaráti közéleti szerepet is vállalt, bár nem volt része sok köszönetben. A gyerekek viszont, tudjuk, a leghálásabb közönség, főleg, ha tisztelik őket, és elfogadják azt, hogy a gyerek nem hülye, csak kicsi. Tehát nem kell nekik idétlenül gügyögni, hanem értelmesen lehet szólni, dalban is, versben is, de legfőképpen emberi szóval. Nem véletlen, hogy a Madarak tolláról című Szélkiáltó lemez – nem elírás! – , amely Nagy Bandó azonos című, nagysikerű gyermekkönyvéhez készült, éppen a Mesét kérek című dallal kezdődik, amelyben arra hívják fel a “kedves cülők” (copyright Weöres Sándor) becses figyelmét, hogy az igazi mesét könyvből olvassák, a gyermek ágyán ülve, és nem mobilon hallgatja vagy sms-ben olvassa a kölök, ahogyan az egy jobb sorsra érdemes generációnak manapság osztályrészül jut. A Szélkiáltó négy tagja – Fenyvesi Béla, Keresztény Béla, Lakner Tamás és Rozs Tamás – sok-sok gitárral, furulyával, különleges ütőkkel felszerelkezve járja be Bandó mesevilágát, amelyben nemcsak madarak vannak, hanem más barátságos és kevésbé rokonszenves állatok, maga a költő is előad pihentetésképpen a dalok között néhány verset, a vendégek pedig fúvós és más hangszerek egész faunáját sorakoztatják fel, hogy a halk, vidám, néha elgondolkodtató dalok zeneileg se legyenek soha egy pillanatra se unalmasak.

Némelyik dal kész biológia óra, mint a “dögös” Vizilóblues, vagy a Harkály doktor, “balladaszerű” a Macskasors, az Egérút egy jókedvű klezmerbe öltözteti a kis rágcsáló történetét, a Ki vagyok? – találós kérdés a gólyáról – pedig a magyar nyelv rejtett szépségeit és szellemességét is látni engedni. Kár, hogy a CD-hez mellékelt füzetben nem szerepelnek maguk a szövegek, ezzel csábítva a vásárlót, hogy vegye meg az immár harmadik kiadását élő könyvet is.

A Madarak tolláról című Szélkiáltó-CD a Periferic Records kiadásában jelent meg.

Göbölyös N. László (Panoráma)


A SZÉLKIÁLTÓ ÚJ DALAI


Dunántúli Napló
2005. május 13.

Új lemezzel jelentkezett a Szélkiáltó együttes. A Madarak tolláról című album Nagy Bandó András gyermekverseinek megzenésítéséből született.

Nem hiszem, hogy költővé váltam, csupán olyasmit kínálok, amivel remélem, sok gyereknek szerzek örömöt – mondta Nagy Bandó András munkájáról, a Madarak tolláról című gyermekverses kötetről és megzenésített változatáról. Mert 16 dal született ebből a 49 verset tartalmazó gyűjteményből, a pécsi Szélkiáltó együttes alkotta meg a zenét, vagyis igazi baranyai CD született.

Nehezen indult el a munka, hiszen korábban összevissza kutakodtunk a különböző verselők számunkra kedves sorai között, olyan még nem volt, hogy “kötelező” listáról kellett volna egy korongot megtölteni. Aztán megbarátkoztunk a humoros költői világgal, sőt, éppen az fogott meg, hogy sajátos lírai hangulata van az írásoknak – számol be a lemez létrejöttéről Lakner Tamás, a zenekar vezetője.

A Szélkiáltónak 3 éve nem jelent meg albuma, ráadásul ez az anyag nem a koncerteken csiszolódott össze, hanem a stúdióban. Mindemellett igen változatos a CD, akusztikus hangszerekkel, népzenei betétekkel, és olyan új műfaj is helyet kapott rajta, mint a rap.

Mészáros B. Endre


“Szelet kiabálunk és az minden álmunk, hogy Te is énekelsz velünk…”


Humán Források
2004. november

November 22-én este 7 órakor rendezi a 30 éves Szélkiáltó együttes jubileumi koncertjét a Pécsi Nemzeti Színházban. Az eltelt időről, sikerekről,elismerésekről, valamint a jövő terveiről faggattuk Fenyvesi Bélát.

A pályátok fellendülése egyértelműen az 1983-as Ki Mit Tud? megnyerésének köszönhető, amit az akkori statisztikák alapján közel tízmillió néző látott. Mennyiben segítette ez az együttes ismertségét, népszerűségét?

– Az biztos, hogy a ?83-as Ki Mit Tud? hihetetlen nagy segítség volt abban, hogy a zenekar egyáltalán megmaradjon. Tulajdonképpen ez indította el az együttes szekerét. Leírható talán, hogy ha ez nem lett volna, akkor mindenki halad a saját pályáján, csinálja a saját dolgát, az együttes pedig ment volna még egy darabig. Ismertség, koncertlehetőség, propaganda híján egyszer csak elhalt volna a dolog és maradt volna a kedvtelésből való zenélés. Szégyen, nem szégyen, nem lett volna benne anyagi érdekeltség sem, ami család, gyerekek lévén elég nagy kényszer, amikor el kell dönteni, hogy az ember mivel tölti az idejét. Szerencsére ez ma már csak fikció.

Az együttesnek szép számmal voltak külföldi fellépései is. Melyek közülük legemlékezetesebbek?

– Rengeteg helyen koncerteztünk, így az akkori Jugoszlávia magyarok lakta területein: Szabadkán, Zentán. Rendkívül jó volt nekünk ott magyarok közt, magyarnak lenni. Nagyon hálásak voltak és mi is hálásak voltunk nekik. Ugyanezzel az érzéssel koncerteztünk mindig Erdélyben. Teljesen más hangulatú volt olyan helyen játszanunk, ahol senki nem beszélt magyarul. Felléptünk Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban, Finnországban. Mindig féltünk, mivel koncertjeink mégsem tisztán zenei produkciók, amelyek határok nélkül pontosan érthetők lennének. Ebből a szempontból a legemlékezetesebb fellépésünk Franciaországban volt, ahol kiderült, hogy kísérőnknek (aki jazzzenész is volt) igazából színész a tanult szakmája. Rimbaud “Kenyérlesők” c. versét játszottuk, megbeszéltük, hogy előtte ő elmondja franciául és utána mi elénekeljük magyarul. Döbbenetes hatással volt a közönségre. Látszott rajtuk, hogy szeretik Rimbaudot, már a vers is nagy csöndet vont maga után, mi pedig azonnal belekezdtünk a dalba magyarul, ami még jobban megfogta a nézőket. Ez egy ritkán átélhető, szép pillanat volt. Egyébként ezt a verset én is ott hallottam először franciául és nagyon tetszett, hallottam alá a saját zenémet.

1999-ben Pécs városától megkaptátok a Pro Communitate-díjat. Mennyire érzitek azt, hogy a város magáénak vallja az együttest, büszke a Szélkiáltóra?

– Azt gondolom, ha valahol egy zenekar otthon érezheti magát, akkor az Pécs városa. A pécsi közönség még soha nem hagyott cserben bennünket. Megható volt nyáron a Kaláka – Szélkiáltó koncert, ahol több mint kétezer ember összejött és egyáltalán nem biztos, hogy csak a Kaláka miatt. Hűséges közönségünk van és ez a kezdetektől így alakult: már a főiskolán jöttek velünk a társaink koncertről-koncertre. Az akkori fiatalok most már a gyerekeiket, sőt néhányan az unokáikat hozzák a fellépéseinkre. Úgy látszik a zenénk hatott rájuk és ezt tovább tudták adni a gyerekeiknek. Itt kell megemlíthetem, hogy az első rádiófelvételeinket – még Nádor Tamás idejében – a Pécsi Rádió Körzeti Stúdiója, az első TV-s anyagainkat pedig az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója készítette Bükkösdi Laci rendezésében. A hivatalos városra sem lehet panaszunk, hiszen amikor csak lehet és tudnak, akkor mindig segítenek nekünk. A színházi jubileumi koncert is a Kulturális Bizottság támogatásával valósul meg, de jelentős segítséget nyújt hozzá a Pécsi Nemzeti Színház is. Összefoglalva elmondhatom, a város büszke ránk, és mi büszkék vagyunk a városunkra.

Említve a színházat, mennyiben jelent számotokra elismerést, hogy a POSZT gálájának rendszeres szereplői vagytok, szinte a Szélkiáltó az egyetlen állandó résztvevő?

– Nagyon örültünk, amikor először hívtak a POSZT gálára minket, azóta is minden évben megtiszteltetésnek érezzük. Nyilván ehhez hozzájárult, hogy az első évben hagyományt teremtettünk az “olló-szóló”-val, Jordán Tamás nyakkendőjének elvágásával. Az első gálán az volt a koncepció, hogy a díjak átadása között pécsi művészeti csoportok lépnek fel, ami szerintem jó ötlet volt, hiszen bár a POSZT Pécsett van, mégsem pécsi fesztivál, hanem országos rendezvény, amelyen így pécsiek is megmutatkozhattak. Azóta minden évben ott vagyunk, ami még jobb. Az már kevésbé, hogy minden évben – a hagyomány miatt – ugyanazt kell játszanunk. Hiába próbálunk kibújni, hogy nekünk van sokkal jobb ötletünk is, erre csak annyi a válasz: nem-nem, a szokásost játsszátok el!

Idén januárban az együttes megkapta a Csokonai-díjat. Mennyiben tartjátok az eddigi 30 év elismerésnek ezt a kitüntetést?

– A Csokonai-díjat a legjobb amatőr művészeknek és művészeti együtteseknek adják. Ilyenkor előkerül az az örök téma, hogy ki számít amatőrnek és ki nem. Ha azt vesszük amatőrnek, aki nem kizárólag a művészeti tevékenységéből él, akkor ránk valóban illik az amatőr kifejezés. Személy szerint én nagyon örültem ennek a díjnak és megtisztelve éreztem magam.

A Szélkiáltó dalokat hallgatva feltűnik, hogy sok pécsi költő versét zenésítitek meg. Ebben közrejátszik a Pécshez való kötödés, vagy valóban ennyire jó a pécsi költészet?

– Eleinte eszünkbe se jutott, nemcsak az, hogy pécsi költők verseit zenésítsük meg, hanem egyáltalán, hogy Pécsett élnek költők. Amikor 1977-ben egy gyerekműsor kapcsán elkezdtünk együtt dolgozni Sólyom Katival, ő hívta fel a figyelmünket a pécsi költőkre és költészetre. Akkor ismerkedtünk össze Csorba Győzővel, Galambosi Lászlóval, Makay Idával, Pákolitz Istvánnal, Bertók Lászlóval és az akkor még szárnyaikat bontogató fiatal költőkkel: Csordás Gáborral, Parti Nagy Lajossal, Pálinkás Györggyel, Meliorisz Bélával, Mihalik Zsolttal. Egyrészt nagyon jó költők, másrészt bennük is működött a pécsi kötödés. A verseiket olvasva számos ismerős érzéssel, hangulattal találkoztunk.

A költőktől érkezik-e visszajelzés a megzenésített verseitekkel kapcsolatban?

– Azt vettem észre, hogy nagyon szeretik, ha megzenésítik a verseiket, de nehezen tudják saját verseiket elképzelni megzenésítve. Olyan talán még nem is volt, hogy valamelyik költőnek nem tetszett volna a verséhez szerzett zenénk. Érdekes, hogy néha úgy érzik, mintha nem az eredeti, hanem egy új verset hallanának. Gondolom a zene bennük is valamelyest átlényegíti a verset.

Van-e kedvenc költőd, versed a megzenésítettek közül?

– Az egyik “őskedvencem”, már versolvasó gyerekkorom óta József Attila. Az összes versét olvastam már sokszor, de mind a mai napig újabb és újabb szépségeket fedezek fel bennük. A pécsi költők közül nem mondok kedvencet, mert mindegyiket szeretem, de ha mégis kellene egyet mondanom akkor Bertók Lászlót említeném. Nem értek ugyan nagyon a költészethez, de amikor a 40-50 éves korában írt verseit olvastam, olyan különös verselést találtam, amilyet előtte még soha. Nagyon tömör, sűrű, szigorúan összefogott írásmód, amelyben – a hagyományos keretformák között – minden szó pontosan a helyén van. Tőle az egyik kedvenc versem, – amit meg is zenésítettem – a Plátón benéz az ablakon.

A jubileumi koncertre tervezitek-e a régi társak meghívását?

– Az első időktől kezdve hagyomány, hogy a régi tagokat is meghívjuk a jubileumi koncertre és legalább egy dalt eljátszunk közösen. Minden volt Szélkiáltó tagot megkerestünk, de hogy hányan tudnak eljönni az mindig nehéz kérdés. Van aki külföldön él, vagy dolgozik. Nemrég beszéltem a régi csellistánkkal – Lajdi Tamással – aki Németországban él és jelezte, hogy a jubileumi koncertre hazajön.

Egy születésnapon az ünnepeltet szokták megajándékozni, de most fordított a kérdésen: készül-e az ünnepelt meglepetéssel a közönségnek?

– Minden jubileumi koncertünk úgy indul, hogy előtte másfél évvel hatalmas terveink vannak. Ez odáig elmegy, hogy könyvet jelentetünk meg, aztán ez zsugorodik egy újságra, kis füzetecskére, a végén valószínűleg marad a szórólap. Most azt találtuk ki, hogy a műsornak lesz egy olyan része, ahol régen játszott, vagy elfelejtett Szélkiáltó dalokat fogunk énekelni.

Számíthatunk-e a közeljövőben Szélkiáltó lemezre?

– Kiadónk – a Periferic Records – felkérésére most készítünk egy olyan anyagot, amely a szőlőről, a borról és a borkultúráról szól. Ebből az anyagból már lehetett részleteket hallani a koncertjeinken. A borkultúrának komoly hagyományai vannak a magyar irodalomban, így nem volt nehéz hozzá megfelelő verseket találnunk. Többek között Balassi Bálint, József Attila, Petőfi Sándor, Fazekas Mihály verseit zenésítettük meg. És persze az sem mellékes, hogy a világhírű villányi borvidék szomszédságában élünk.A másik tervünk, hogy Nagy Bandó András közeljövőben megjelenő gyerekverses kötetéből készítünk egy CD-nyi anyagot. Szóval nem nagyon van szabadidőnk.

A tervek szerint tavasszal egy olyan koncertsorozatra indultok, amilyen még nem volt az együttes történetében. Mitől kuriózum ez a program?

– Jövő tavasszal – bár még nem tudom, mi valósul meg belőle – a Kispál és a Borz, a Muzsikás és a Szélkiáltó “csendes, ülős” turnéra indul. Nagy érdeklődéssel várom én is, hogy a különböző stílusban zenélő együttesek, különböző közönséggel, mire jutnak ezen a turnén. Mennyire lesz vevő az egyik együttes közönsége a másik zenéjére és mennyiben tudnak a zenekarok olyan koncertet adni, ami a másik két együttes közönségét megfogja.

Egyik tanult szakmád az informatika, a Szélkiáltó – www.szelkialto.hu – honlapját te készítetted és te is gondozod, felügyeled. Mennyire látogatott ez a honlap és honnan érkeznek látogatók?

– A honlapunkat 48 országból látogatták eddig, a legutóbbi különleges találatot Szingapúrból jegyezték. De volt már érdeklődő többek közt Japánból, Brazíliából, Uruquayból is. Havonta hozzávetőleg négyezer látogatónk van.

Végiggondolva az elmúlt 30 évet, újból ugyanígy csinálnád?

– 48 éves vagyok, ebből 29 évet a Szélkiáltóban zenéltem. Gyakorlatilag a felnőttkorom a Szélkiáltóval együtt telt. Bár ez is fikció, de ha nincs a Szélkiáltó, nem tudom, hogy belőlem mi lett volna. A Szélkiáltó volt az egyetlen tudatos az életemben, a felnőttkoromban. Ez volt az egyetlen állandó, ahonnan mindig el lehetett indulni és mindig vissza lehetett térni hozzá. A családom után, életemben a legfontosabb dolog – a Szélkiáltó. Ami velem jó történt az ennek az együttesnek köszönhető. Nem volt más, ami ennél többet adott volna, hozzátéve, hogy olyan se, ami ilyen sokat vett volna el.

Hajnal Zsolt

1 hozzászólás, Hagyjon egy üzenetet
  1. checypeNeisse
    2011. március 12., 16:43

    miert ne:)

Hagyjon egy üzenetet:

Név *

E-mail (rejtett) *

Weboldal

Blue Captcha Image
Refresh

*

KONCERTEK

2017. július 30. 15:00 Kapolcs
KALÁKA VERSUDVAR
Verskoncert
2017. augusztus 17. 17:00 Tolcsva
LÁTOGATÓKÖZPONT
SZABADTÉRI SZÍNPAD

Zempléni Fesztivál
Egy nap Tolcsván
Bukfenc
Családi program
2017. augusztus 18. 18:00 Tarcal
HATPUTTONYOS BORFALU KULTURÁLIS KÖZPONT
Zempléni Fesztivál
Egy nap Tarcalon
Himnusz a borhoz
2017. augusztus 20. 15:30 Bóly
BATTHYÁNY TÉR

ZENEHALLGATÁS

HOZZÁSZÓLÁSOK

HÍRLEVÉL

LÁTOGATÓK

Mai látogatók: _
Éppen online: 0