|
|
|
Ezen az oldalon néhány Szélkiáltó műsort szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani. A műsorokkal kapcsolatos további részletes információkért küldjön e-mailt, vagy hívjon fel telefonon bennünket!
|
BUKFENC
Interaktív műsor versekkel, találós kérdésekkel, versmondással és énekléssel 6-12 éves korú gyerekeknek.
CSODÁK ÉS FURCSASÁGOK
Verses, zenés műsor Sólyom Katalinnal, a Pécsi Nemzeti Színház Jászai-díjas művésznőjével, amelyben a gyerekeket egy "bolondbálba" hívjuk meg és visszük el.
SZÉLKIÁLTÓ DALOK
A Szélkiáltó együttes - gyermekeknek szóló - lemezének anyaga.
VERS ÉS DALLAM
"Rendhagyó irodalom óra" a 12-18 éves korosztálynak, amelynek keretében azt próbáljuk bemutatni, hogy miként alakult a hajdan egymás nélkül, külön-külön nem is létező két művészeti ág együttélése, majd szétválása a különböző kultúrákban?
Ehhez segítségül hívjuk a népdalokat, a témába vágó, ránk maradt régi kínai, görög leírásokat, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeit, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, József Attila és mások verseit, sőt megpróbálunk a nézőkkel közösen mi is verset írni, amelyet azután közösen elő is adunk.
A műsor utolsó harmadában pedig igyekszünk megmutatni, hogy mindezeken a hagyományokon nevelkedve, hogyan próbáljuk mi ma - sok más társunkkal együtt - életben tartani ezt a műfajt, amelyet énekelt versnek neveznek?
|
KESERÉDES
Válogatás az együttes első - azonos című - lemezének dalaiból. A magyar költészet nekünk nagyon tetsző versei.
BÚVAL, VIGALOMMAL...
Az 1998-ban megjelent lemez anyaga, válogatás a magyar és a világirodalom verseiből.
|
BORIVÓKNAK VALÓ
A világ számos részén mondják, hogy a magyar borivó nemzet. Ezt igazolja a magyar népdalkultúrában fellelhető sok és szebbnél-szebb népdal, valamint a magyar költészetben található sok olyan vers, amely a borral, a borivással kapcsolatos. Énekelt versek és a magyar folklór legszebb vidám bordalai a nemes bor dícséretéről.
HAMVAS BÉLA: A BOR FILOZÓFIÁJA
"...helyesen bort csak az tud inni, aki múzsai nevelésben részesült, állandóan költőket olvas, muzsikát hallgat és képekben gyönyörködik...." (Hamvas Béla: A bor filozófiája)
A mű részletei Németh Jánosnak, a Pécsi Nemzeti Színház művészének előadásában hallhatók, a dalokat a Szélkiáltó játssza és énekeli. Válogatta és színpadra igazította: Bükkösdi László. Ráadásul a nézők egy pohár bort is kapnak a szellemi táplálék mellé!
|
MI VAN A ZSÁKBAN?
Zenés, verses Mikulás-váró műsor 4 -12 éves gyermekeknek énekelt versekkel, dalokkal, zenés játékokkal.
SZÉLKIÁLTÓ KARÁCSONY
Verses, zenés adventi készülődés 4-14 éves gyermekeknek.
ADVENTI ÉNEK
Énekelt versek, egyházi népénekek, karácsonyi énekek elsősorban felnőtteknek.
SZABADSÁG, SZERELEM...
A műsor az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójának és a kor nagy költőjének, Petőfi Sándornak állít emléket, valamint a téma kapcsán szemezgetünk a magyar irodalom gyöngyszemeiből.
|
|
|