1935. december 6. – 2020. szeptember 14.
Bertók László a Kodály Központban, 2014. december 13-án,
a Szélkiáltó 40. éves jubileumi koncertjén
Fotó: Tóth László
Bertók László: Platón benéz az ablakon
A visszavert fény évszaka,
Platón benéz az ablakon,
kezében ásó és kapa,
csodálkozik, hogy itt lakom.
Mondanám, hogy rögtön megyek,
lehetnék még jó asztalos,
de megbénít a döbbenet,
silány tükörré foncsoroz.
Mondanám, hogy nem én vagyok,
bűnössé tett a félelem,
hátam mögött a lét dadog,
előttem a történelem.
Mondanám, hogy nincsen remény,
hogy maholnap ötven leszek,
s ami árnyékból költemény,
a valóságban egyszeregy.
Mondanám, hogy akkor mi van,
miért jobb, aki boldogabb,
s ha a varázs anyagtalan,
mire emlékszik az anyag?
Mondanám, hogy egyébiránt,
hogy vártam már, hogy jónapot,
de minden sorvég rímbe ránt,
csak hazudnék, csak hallgatok.
(1984)
Két szikla között annyi csak,
hogy szemben meglátod magad,
s hegyen-völgyön át oda mégy,
hiába nő a szakadék.
Két magad között annyi csak,
hogy ez is, az is távolabb,
és akárminek álmodod,
mire odaérsz, nincsen ott.
Két vége között annyi csak,
hogy ez kizár, az nem fogad,
s mert porrá lesznek nélküled,
nyomodat bottal ütheted.
(2002.szeptember)
Bertók László: A lélegzetvételnyi csöndben
A lélegzetvételnyi csöndben,
mesében, dalban, ima közben,
a hol volt, hol nem volt seholban,
amikor hang nincs már, csak szó van,
a szemben, fülben, tapintásban
visszalopakodó csodában,
az igenné ordított nemben,
a síron átugró gyerekben,
a gondolatban, mozdulatban,
mikor a kő befelé csobban,
a hullámba vesző mosolyban,
a pillanatban ott maradtam.
(2008. március)